„Felismertem, hogy ha elég mélyre ások magamban, olyan erőt találok, amiről nem is tudtam, hogy rendelkezem vele.”
Információk a könyvről:
Chesley B. Sullenberger & Jeffrey Zaslow: Sully – Csoda a Hudson folyón
Eredeti cím: Highest Duty
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Megjelenés: 2016 (eredeti 2009)
Oldalak száma: 344
Fordító: Tax Ágnes
ISBN: 9789632664873
Megrendelhető ide kattintva.
Moly-adatlap elérhető ide kattintva.
Fülszöveg:
2009 januárjában bejárta a világsajtót annak híre, hogy Chesley Sullenberger kapitány páratlan ügyességgel kényszerleszállást hajtott végre New Yorkban. „Sully” pilótatársával együtt úgy mentette meg a bajba került gépen tartózkodó 155 fő, az utasok és a személyzet életét, hogy a Hudson folyó vizére szállt le siklórepülésben. A szenzációszámba menő landolás, melynek során a kapitány higgadt profizmussal óvta meg a rábízott repülőgépet a tragédiától, pillanatok alatt világszerte hőssé, példaképpé avatta Sullyt.
Sullenberger kapitány élettörténete kézenfekvő magyarázattal szolgál helytállására. Kiderül belőle, hogy hosszú és fordulatos pályája során mindvégig olyan értékeket tartott szem előtt – elsősorban az odaadást, a kötelességtudatot és a felkészültséget –, amelyek révén a legnehezebb kihívásokkal szembesülve is a siker reményében tehette dolgát. Az olvasók elé tárt életével arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy a napjainkban oly gyakori bizonytalanságok, konfliktusok és tragikus események közepette is érdemes küzdenünk az általunk fontosnak tartott célokért, értékekért, mert kitartásunk eredményeképpen a váratlan helyzetekkel is optimistán és bátran nézhetünk szembe.
Véleményem:
Emlékszem, amikor 14 éves koromban éppen egy téli estén ültünk a vacsoraasztalnál, és szokás szerint ment háttérzajként a híradó. A szokásos hírek mellett azonban akadt köztük egy igen érdekes is – történt ugyanis, hogy az egyik repülőgép, ami New Yorkban szállt fel, kényszerleszállást hajtott végre, méghozzá a Hudson folyón. Már akkor is tátott szájjal bámultan a hatalmas és erős gépet, ahogyan a képernyőn lassan elnyeli a víz, és örültem, hogy nem történt katasztrófa. Azt hiszem, ezen könyv elolvasásáig valójában nem is tudtam, mennyi minden forgott akkor kockán.
Chesley Sullenberger – avagy becenevén Sully – ugyanis méltán vált nemzeti hőssé nem is olyan kicsiny hazájában. Ő azonban továbbra is stabilan, két lábbal áll a földön, és úgy döntött, hogy egyik barátja segítségével könyvet ír a történtekről, valamint egész élete során szerzett repülési tapasztalatairól.

Tom Hanks, és az általa megformált karakter valója: Chesley Sullenberger (Forrás) |
Sullenberger kapitány egyike azoknak, akik valóra válthatták gyerekkori álmukat: ő ugyanis már ötéves korától kezdve a repülés szerelmese volt, és mindig is úgy képzelte el jövőjét, hogy naponta akár több alkalommal is átszelje az eget. A könyvben gyakorlatilag életének kiragadott szegmenseit figyelhetjük meg – gondosan és rendezetten összeválogatva, a hangsúlyt a fontos dolgokra helyezve.
Így ismerhetjük meg azt, miként válhat valakiből pilóta, hogyan szolgálhat a légierőnél, és hogy milyen megpróbáltatásokat és tragédiákat kell átélnie, amelyekből tanulva aztán több száz ember életét mentheti meg egy hűvös januári napon. Sully ugyanis nem győzi hangsúlyozni, hogy egész életének összes eseménye vezetett ahhoz, hogy az említett napon egy ártatlan életet se követeljen a baleset. A könyv elolvasása után pedig úgy gondolom: igaza van.
Hogy tulajdonképpen mi tetszett ebben a könyvben, azt nem nehéz elmondanom: hihetetlenül motiváló. Alapvetően szeretem a kissé életrajzi stílusú könyveket, hiszen ezekben olyan dolgokról olvashatunk, amelyek valóban megtörténtek. Szeretem mások élettörténeteit velük együtt átélni, és erőt meríteni abból, ahogyan ők küzdöttek és talpra álltak. Sullenberger mellett ugyanis érthető okokból sokszor feltűnik felesége, Lorrie személye, akinél kevesebb inspirálóbb nőt hordott hátán a föld. Úgy gondolom, hogy nagyon erős asszony, és igazi plusz színfoltként jelent meg az amúgy sem unalmas könyvben.
Az utasok a szárnyon kerestek menedéket a kényszerleszállás után (Forrás) |
Bár maga a „baleset” körülményei, valamint az azt követő időszak csak a könyv végén derül ki, ettől függetlenül számos érdekes esettel ismerkedhetünk meg. Sully ugyanis sokszor volt helyszínelni más baleseteknél, ebből is tapasztalatot merítve azzal kapcsolatban, hogy milyen hibát követtek el mások, mi az, amit ha máshogy tesznek, talán nem torkollik tragédiába az eset. Mindazonáltal a különböző repülőgépek, az „égen járás” élményének leírása igazi csemegével szolgál azok számára, akik kislányként stewardessek szerettek volna lenni, vagy kisfiúként repülőgépmodellekben gyönyörködtek (és ezen álmaikat esetleg a mai napig sem nőtték ki).
A motiválás mellett hatalmas ajándékot tartogat még számunkra Sullenberger története: megtanít arra, hogy újra higgyünk a csodákban. Mert lehet, hogy az élet sokszor nehéz, és talán nem látjuk a kiutat egy-egy helyzetből, de mégis vannak pillanatok, melyek azt sugallják: léteznek csodák, a lehetetlen pedig igenis lehetséges. Csak elég kitartónak és bátornak kell lennünk ahhoz, hogy elérjük.
A példányért hatalmas köszönet a Cartaphilus Könyvkiadónak és az Alexandrának!
Hivatalos oldal | Facebook oldal | Webshop
Hivatalos oldal | Facebook oldal | Webshop
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése