Élménybeszámoló: Könyvhéten jártam

Volt egyszer egy könyvmoly, akinek egyik legfőbb vágya az volt, hogy végre egyszer eljusson a Könyvhétre. Azt hiszem, ez a mondat sokunkra igaz, és én rendkívül hálás vagyok, hogy idén végre teljesülhetett ezen kívánságom. Tegnap ugyanis sikerült eljutnom csodás fővárosunkba, és életemben először nem csak képeken, hanem élőben is megszemlélhettem, milyen esemény is az, mikor a könyveket ünnepeljük.

Mert az igazság az, hogy utoljára két évvel ezelőtt jártam nagyon közel ahhoz, hogy ellátogassak a Könyvhétre, azonban akkor az emelt szóbeli után valahogy se nekem, se a testvéremnek, se Anyukánknak nem volt kedve eltévedni a város rengetegében. Tavaly a vizsgaidőszak miatt szinte fel sem merült az esély, ahogyan a Könyvfesztivál is általában a ZH időszak kellős közepére esik.

Idén azonban május 27-ével lezártam a saját vizsgaidőszakomat (ezzel rekordot döntöttem és másfél hét alatt végeztem), így egyre inkább megfogalmazódott bennem annak a gondolata, hogy érdemes lenne elmenni a Könyvhétre. S habár szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy akad-e majd kísérőm, szerencsére az egyik barátnőm, Kitti – aki korábban már járt Könyvhéten, azt hiszem ezért is volt viszonylag könnyű meggyőzni – azt mondta, hogy jön. Így történt hát, hogy rettentő idegesen, de sok-sok elvárással kezdtem a szombatot reggel hatkor, és a 7:19-essel suhantam is le Dombóvárra, hogy onnan InterCityvel utazzak a Keleti pályaudvarig. A vonaton még befejeztem egy könyvet, melyet dedikálás céljából vittem magammal, így az út viszonylag hamar elment, és azon kaptam magam, hogy a Kittivel sétálok fel a Vörösmarty téri metrómegállóból, ahol rengeteg stand várt a felfedezésre.

A magammal cipelt, dedikálásra szánt könyvek.

Bevallom, az első körbejárás utáni benyomásom szó szerint az volt, hogy közöltem: úgy érzem magam, mint valami könyvmennyországban. Ezt az állítást jelen pillanatomig tartom. Csodálatos érzés volt az ezernyi könyvvel körbeölelt téren sétálgatni, megkeresni a kedvenc kiadóimat, körbekémlelni, ki milyen akcióval várja a vásárlókat.

Persze némi sétafikálás után felmerült a gondolat, hogy akár költekezésbe is kezdhetnénk, hiszen én fix listával érkeztem, amihez igyekeztem is tartani magam. Az még hozzátartozik az egészhez, hogy két táskával indultam el itthonról, egy nagy hátizsákban ugyanis cirka 15 könyvet cipeltem, persze mindet dedikálásra szánva. A bevásárlásunk első célpontja a Könyvmolyképző Kiadó lett, ahol testvéremnek – aki a vizsgái miatt sajnos nem tudott eljönni velem – vettem is két könyvet, majd a vele szemben levő Maxim Kiadónál már nem csak a testvéremé, hanem az én készletem is gyarapodott. Ha jól emlékszem, ezután következett a Főnix Könyvműhely, ahol már előre tudtam, hogy egy vagyont fogok elkölteni, hiszen testvérem távolléte miatt duplán kellett vásárolnom a nap során. Nem kellett csalódnom, nagyon jó fejek voltak, ráadásul éppen megérkezett Wee is, akit egyből le is támadtam, ezúton is elnézést kérek! :) Viszont nagyon örültem, mert dedikálta nekem a korábbi két Winie Langton-könyvet, valamint a frissen beszerezett harmadik részt, illetve a Moirát és a Pokoli teremtményeket is. Időközben pedig Szilágyi Zoltán is „rábeszélt” (sokáig nem kellett győzködni) könyvére, az Acélgólemre, jó könyvmolyként pedig nem tudtam neki nemet mondani, így két dedikált példánnyal távoztam.

Azt hiszem nem túlzok, ha elmondom: nagyjából az egész délutánom a Főnixnél töltöttem. A Pokoli teremtmények miatt az írók hármasával voltak beosztva, így délután egytől kezdve minden órában arra vitt az utam, a legkirályabb az egészben pedig az, hogy minden íróval sikerült dedikáltatnom a könyvet. Ezúton is köszönöm Fummie-nak, hogy elvezetett A. M. Aranth-hoz, aki mind kiderült, a Fumax standjánál dolgozott, így ott dedikáltattam vele a kis könyvkupacomat. Aminek még hihetetlenül örültem, az Imre Viktória Anna csodás rajza volt – pontosabban rajzai, mert összesen három könyvet vittem hozzá, és mindegyikbe rajzolt egy-egy karaktert is. :)

Új szerzemények, köztük négy dedikált példány.

Időközben egyébként az Agave, az Animus és a Trivium standjánál is sikerült egy-két akciós könyvet bezsebelni, így mondanom sem kell, leginkább egy málhás szamárhoz hasonlítottam. A „csúcspont” környékén nagyjából 36 könyvet cipeltem magammal, egy nagy hátizsákban, egy oldaltáskában és két szatyorban. Nem sokkal három óra után észrevettük, hogy Marni Bates már ott van a Móra Kiadó standjánál, és bár várnunk kellett egy kicsit, de a szobor környékén levő füves területen már akkor dedikálta nekünk a könyveket, ráadásul Tijától könyvjelzőket is kaptunk, így megnyugodtunk, hiszen elkerültük a sorban állást és így nem kellett azon aggódnunk, vajon elérjük a buszt, illetve vonatot. Marni egyébként a valóságban is tündéri, nagyon aranyos, és átragasztja a jókedvét mindenkire. :)

Négykor még vissza tudtam menni az A. M. Aranth által szervezett tombolasorsolásra, amin sajnos nem sikerült nyernem, viszont „bezsebelhettem” az utolsó aláírást is a Pokoli teremtményekbe, méghozzá Peter Sanawadtól. Öt óra körül már sikerült is visszaérnem a Keleti pályaudvarra, így még várnom is kellett a háromnegyed hatkor hazainduló vonatra. Összegezve a gondolataimat, egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, csodálatos élmény volt, tényleg, ennél szebb már csak akkor lehetett volna, ha a testvérem is velem tart. Találkozhattam azon történetek íróival, melyeket annyira szeretek, megismertem pár új embert, pár szó erejéig pedig sikerült beszélnem Teklával is. Egy kivételével minden könyvet sikerült dedikáltatnom, illetve az előre összeírt bevásárlólistámon szereplő könyveket is sikerült beszereznem. Remélem, hogy jövőre is el tudok majd látogatni erre a csodálatos eseményre! :)