John Green: Csillagainkban a hiba

Sziasztok! Már terveztem egy ideje ezt a kritikát, de valahogy nem vitt rá a lélek. Most azonban feltettem magamnak a kérdést, vajon akarok-e róla írni ide is, vagy csak molyra pötyögök valami szösszenetet és ennyi? Természetesen rájöttem, hogy szeretnék róla írni ide is, még akkor is, ha nehéz minden gondolatomat egy pontba sűríteni ezzel a művel kapcsolatban.

Információk a könyvről:

John Green: Csillagainkban a hiba

Eredeti cím: The Fault in Our Stars

Kiadó: Gabo Kiadó

Megjelenés: 2013 (eredeti 2012)

Oldalak száma: 296

Fordító: Bihari György

Megrendelhető ide kattintva.

Fülszöveg: 

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni...

Véleményem:

Mielőtt megkezdeném a véleményem leírását, had mondjam el, hogy igen, a filmes borítóval olvastam a könyvet, bár szerintem ez nem sok mindenen változtat. A testvérem vette ugyanis meg ezt a példányt, mert már rengeteget vártunk, hogy kapható legyen a kék borítós kiadás is, ám mivel meg akartuk nézni moziban, így beszereztük ezt, hogy legalább el tudjuk olvasni. Ha minden igaz, akkor ő megveszi majd a kék borítóval, én pedig megveszem tőle a filmes változatot. :)

Tehát a könyv. Azt hiszem, hogy már számtalan ember olvasta, ám még mindig rengetegen nem, így megpróbálok nem spoilerezni. A történet elején megismerjük Hazelt, aki tüdőrákos, és a csodagyógyszer segítségével marad életben. Sajnos ez a gyógyszer csak John Green kitalációja, ez azonban nem lényeges a cselekmény szempontjából. Nos, a rákos embereknek van egy támaszcsoportja, ahol egymást biztatják, elmondják a saját történetüket, hogy mi vár rájuk, stb. Egy nap itt ismeri meg Hazel az isteni Augustus Waterst, aki szemérmetlenül bámulja őt. Hamarosan szóba elegyednek, s egy közös barátjuk is akad, Isaac, aki szemrákos.

Hazel és Gus egyre jobban megismerik egymást, elolvassák egymás kedvenc könyveit, rengeteg időt töltenek együtt, és rengeteg ideig nincs róla konkrétan szó, hogy együtt járnak, ám valahogy mégis érezni, hogy ami köztük van, az több barátságnál. Itt most meg is kell jegyeznem, hogy még mielőtt egy sort is olvastam volna a könyvből, egy internetes teszten ("Ki a kitalált pasid?") azt kaptam eredményül, hogy Augustus Waters, így ha lehet, csak még jobban érdekelt, mégis ki ez a srác. 

Tehát Augustus Waters. Nos, annak ellenére, hogy elég fura jellem, én meg tudtam érteni, hogy Hazel miért szeretett bele. Szerintem baromira szerethető volt, tetszett, hogy őszinte és kezdeményező, hogy mindig megmondta a véleményét. Oké, az sem volt olyan rossz, hogy azt mondta Hazelnek, hasonlít Natalie Portmanre. Melyik lány ne örülne annak, ha egy gyönyörű színésznőhöz hasonlítják? Tetszett az is, hogy mennyire odaadó volt, a kisebb áldozata, amit azért hozott, hogy boldoggá tegye vele Hazelt. (Aki olvasta, azt szerintem tudja, hogy mire gondolok, aki pedig nem, az majd akkor fogja tudni, ha már elolvasta.)

Ha már itt tartunk, ideje szót ejteni a másik főszereplőről, Hazelről. A történet ugyanis az ő szemszögéből kerül elmesélésre, ő az, akin keresztül megismerjük a betegséget, és azokat, akik a rák valamilyen változatában szenvednek. Amíg olvasod, megtudod, milyen oxigénpalackkal közlekedni és a saját halandóságod puskacsövébe nézni, méghozzá minden áldott nap. Mert minden újabb nap egy ajándék. Számomra Hazel akkor is erős karakter, ha sokak szerint nem az. Ráadásul van humoros oldala is, és bármi történjék is, mindig ott van benne a hit, a bizakodás, próbál optimista maradni. Bárcsak több ember lenne ennyire bizakodó...

Fontos még megjegyezni, hogy a Hazel kedvenc könyve a Mennyei megbánás, aminek írója Peter Van Houten. Mindezt John Green találta ki, ez a kitalált regény pedig nagyon fontos szerepet játszik a történet során. Ennek egyik idézete az is, hogy "A fájdalom megköveteli, hogy érezzék." - ami szerintem nagyon igaz. Legyen az akár testi, akár lelki fájdalom. Főleg ha egy olyan pusztító és alig/részben gyógyítható betegségről van szó, mint a rák. Mert mindenki azt hiszi, hogy vele sosem történhet meg, őt biztosan elkerüli ez a betegség, pedig sajnos nemtől és kortól függetlenül bárkinél felbukkanhat... 

Sokat gondolkoztam azon, hány pontot is adjak erre a műre, azonban végül úgy döntöttem, hogy megéri az 5 csillagot. Biztos vagyok benne, hogy nem most olvastam ki utoljára, a jövőben szeretném még párszor a kezemben tartani, akkor is, ha van egyfajta melankolikus hangulata. A Csillagainkban a hiba egy olyan könyv, aminél sejted, hogy nem ez lesz a legboldogabb befejezés, amit valaha olvastál - mégis megmagyarázhatatlan módon várod, hogy elolvasd. Újra meg újra.

+A filmről: Ha választanom kéne, határozottan a jó adaptációkhoz sorolnám. Habár sok mindent kihagytak az eredeti történetből és volt benne pár változtatás, szerintem az alapvető üzenetét, a jelentését sikerült átadni a filmmel is. Arról már nem is beszélve, hogy Shailene és Ansel mennyire jó párost alakítanak.