Lori Lansens: A lányok

Sziasztok! Tudom, hogy sajnos lassan két hete, hogy nem írtam bejegyzést, de az az igazság, hogy sajnos eléggé lemaradtam az írásban az olvasásaimhoz képest. Ennek fő oka az egyetem, elég sok órámra kell hétről hétre készülnöm, de azért igyekszem kitartani a blogolás mellett is. Ezt a könyvet kb. három hete olvastam el, az akkor szabadidőmhöz mérten viszonylag hamar, mert olvastatja magát. :)

Információk a könyvről:
Lori Lansens: A lányok
Eredeti cím: The Girls
Kiadó: Pioneer Books
Megjelenés: 2012 (eredeti 2005)
Oldalak száma: 400
Fordító: Spiegl Máté
Megrendelhető ide kattintva.

Fülszöveg:
Rose és Ruby - testvérek, legjobb barátok, egymás bizalmasai.
Barátságokat kötnek, szerelmesek lesznek, dolgoznak, imádják a nevelőszüleiket és megvalósítják az álmaikat. Ám a Darlen lányok élete mégsem nevezhető hétköznapinak, mivel a 30. születésnapjuk közeledtével ők lehetnek a leghosszabb kort megélt craniopagus ikrek, ugyanis a fejük kistányérnyi helyen összeforrt az egyik oldalon.
Egy orvosi vizsgálat után a könyvmoly Rose elhatározza, hogy megírja az önéletrajzát. Ám amikor Ruby megkérdezi, hogyan írhat egy összenőtt iker önéletrajzot, hiszen nem is egyedül élte az életét, megállapodnak, hogy néhány fejezetet a sokkal csinosabb testvér is papírra vet. Így kiderül, hogy bár sziámi ikrek és elvben ugyanazt élik át, nem mindenben egyezik a véleményük.
Sőt, még titkokat is őriznek egymás elől.
A mindenen átsegítő összetartozás és a függetlenség utáni vágy rendkívüli történetét sosem fogja elfelejteni az olvasó.

Véleményem:
Nem tudom, hogy említettem-e már korábban, mindenesetre egy ikrekről szóló könyvnél érdemes megemlítenem, hogy nekem is van egy ikertestvérem, ezért minden olyan könyv nagyon érdekel, amiben a főszereplő egy iker, vagy akár mind a ketten mesélnek. Gyerekkorom kedvenc története is hasonló, sőt, érdekesség, hogy az egyik lányt abban is épp Ruby-nak hívják. Persze ez a történet nemcsak abban tér el, hogy sokkal inkább felnőtteknek szól, hanem abban is, hogy ez esetben két olyan testvérről, akik születésüktől fogva elválaszthatatlanok. Rose és Ruby Darlen ugyanis a fejüknél nőttek össze, egy nagyon fontos véréren pedig közösen osztozkodnak, így semmiképpen sem tudták őket szétválasztani. Harmincadik szülinapjuk közeledtével Rose elhatározza, hogy mivel egyébként is szeret írni, ezért megírja az önéletrajzukat. Míg ő laptopon gépel, Ruby néha jegyzetpapírra veti gondolatait, hiszen közösen élték le az életüket.

Mégis, ha egyszer kezünk ügyébe kerül a könyv, az egész sokkal több a két Darlen-lány történeténél. Anyjuk ugyanis elhagyta őket, ezért Lovey néni és Stash bácsi lett a két nevelőszülő, és azt mondanám, hogy majdnem ugyanakkora szerep jut nekik ebben a könyvben, mint a lányoknak. Sőt. Rengeteg történetet megismerhetünk, már-már történetfüzérnek nevezném az egészet, ugyanis a lányoknak szinte mindenhez van egy-egy emlékük, vagy egyszerű történetük, amit elmesélnek nekünk. Tudom, hogy az ilyesfajta "ugrálás" nem mindenkinek tetszik, de én szeretem, ha más történeteket is megismerhetünk a fő vonalon kívül, vagy csak simán létezik egy "történet a történetben".

Egyébként az a meglepő, hogy elválaszthatatlanságuk ellenére is mennyi titkot rejtegettek egymás elől a lányok. Főleg Rose-t mondanám annak, aki több mindent hallgatott el, vagy csak egyszerűen mondott másként, bár Ruby-nak is volt egy-két ilyen pillanata. Ami egyébként rendben is van, hiszen két külön személyiség, bár nagyon tetszett és néhol megható is volt, hogy mennyire nem bánnak semmit, hogy mennyire szeretik egymást és sosem lennének képesek megválni a másiktól. Hiszen számukra ez teljesen normális, így születtek, így nevelkedtek a kezdetektől fogva. Imádtam Lovey nénit és Stash bácsit és a szívem szakadt meg, mikor végre kiderült, hogyan hagyták itt szeretett főhőseinket. A mellékszereplők között akadt egy-két érdekes is, vagy éppen furcsa, volt egy szlovák kaland is, no meg megtudhatjuk, milyen az, ha valaki a határon poénkodik.

Lehet, hogy minden nő arról fantáziál, amiről én, hogy milyen lenne bombanőnek és ugyanakkor akkora bunkó ribancnak lenni, amekkora csak lenni akar az ember?

Összességében 4 csillagot adok ennek a könyvnek. (Molyon valószínűleg 4,5 lesz belőle, de itt nem szereznék felezgetésbe kezdeni.) Nem tagadom, hogy valóban jobb ember lesz tőle, aki elolvassa (ahogyan a borítón található idézet hirdeti), mert rendelkezik azzal a tulajdonsággal, amit egyenesen imádni szoktam: tele van bölcsességekkel, rejtett utalásokkal, mindezt pedig a normál nyelvezet közé szorítva. Imádom ezeket felfedezni és elgondolkozni az igazságtartalmukon. Mindemellett a komoly témák ellenére bőven akadt humor is a könyvben, ez szintén értékelendő. A fél pont levonás a vége miatt jár, nagyon kíváncsi lettem volna ugyanis még egy-két dologra, amit már sosem tudok meg.